2011. május 29., vasárnap

Egészségünk és környezetünk védelme

Környezetünk védelme

Iskolás koromban kaptam egy komoly feladatot. Egy dolgozatot kellett írnom amely a környezetszennyezésről szól, és megyeszinten kellett előadnom és megvédenem azt. A címe a környezetszennyezésről szólt, és arról hogy ha ebben az ütemben halad a szennyezés milyen hatásai lesznek, előreláthatóan, 10, 15, vagy további évek múltán. Sokunk számára lehet, hogy unalmas téma, de környezetünk, a levegő, a víz, és a táplálékunk amit elfogyasztunk mind attól függ hogyan óvjuk földünket. Ha láttatok olyan filmeket amelyek földünk közelgő katasztrófáiról szólnak, elgondolkodhatunk egyénenként azon , hogy mi személy szerint mit teszünk a környezetünk megóvása érdekében, mennyire vagyunk környezet tudatosak. A következő videó-felvétel erről szól, nézzétek meg.
http://www.youtube.com/watch?v=hptS5CNCpN0

2011. május 23., hétfő

A gyógyító méz

Már Kleopátra is ismerte és használta, s a méz hírneve azóta sem csökkent. Több mint 300 változata ismert, mindegyik különböző színű és ízű, aromájukat az adott virág nektárja határozza meg és teszi különlegessé. A szorgos méhek a virágok nektárját (gyorsan romló híg cukoroldat) gyűjtik össze, majd saját szervezetükben átalakítják és a lépek sejtjeiben raktározzák.

Sokan azt hiszik, hogy csupán nyalánkság és csak édesítésre való, de a méz ennél sokkal több! Ásványanyagok, vitaminok, aminosavak és antioxidánsok növelik tápértékét. Nézzük, mitől olyan különleges!
  • Antimikrobiális hatású a magas cukor- és alacsony pH–tartalomnak, valamint a szerves savaknak köszönhetően (segíti a vágások, horzsolások és égési sebek begyógyulását).
  • Csökkenti az allergia okozta tüneteket
  • Magas szénhidráttartalma miatt remek energiaforrás (cukrai egyszerűen, könnyen felszívódók), ugyanakkor nem hízlal, mivel gyümölcscukra a májban glikogénként raktározódik, szőlőcukra pedig az izmokban kerül gyors felhasználásra. Egyes mézek vizelethajtók, ezért súlycsökkenést okoznak.
  • Magas a vitamintartalma: B6-vitamin,Thiamin (B1), Niacin (B3), Riboflavin(B2), Patoténsav (B5, mely egyes kutatások szerint serkenti a mellékvese hormonjainak termelődését, és feltételezik, hogy lassíthatja az öregedést).
  • Gazdag ásványianyagokban: kalcium, réz,vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, nátrium és cink.
  • Természetes antioxidánsokban (anyagcsere és baktériumok elleni védekezés során keletkező szabad gyököktől védik a szervezetet) gazdag: flavonoid-tartalmú krizin, C-vitamin kataláz, pinobanskin, pinocembrin, galagin (általában a magasabb víztartalommal bíró, sötétebb színű mézek mutatnak erősebb antioxidáns jelleget)
  • Megszépíti a hajat és a bőrt: felfrissíti a bőrt, megőrzi annak hidratáltságát.

    Tudtátok, hogyha mindennap megeszünk egy kanál mézet és egy kevés almaecetet iszunk vele együtt, nem leszünk kalciumhiányosak, vagyis a legjobb csonterősítő? 

2011. május 21., szombat

Gasztronómia

Mindennapi életem a főzés körül forog. Mit, hogyan tudnék hamar elkészíteni. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de sokszor unalmasá válik az egyhangú ételek íze. Vágyunk valami, új ,különleges ízű ételféleségre. Keresgéljük a recepteket, de hol, kitől szerezhetjük be. Mert, hogy  egy könyvet böngésszünk, hát arra nincs idő. Ezért ajánlom figyelmetekbe a következő új magyaros recepteket. Készítsétek el ti is. 

Új magyaros receptek

Malacsült káposztával és aszaltgyümölcsökkel töltve recept

 Az aszalt gyümölcsök édessége és a káposzta savanyúsága egyedien olvadt össze a sütőben és rendkívül különlegessé tette az omlósra sült malac combot. A bőr fantasztikusan ropogós volt, és ahogy szalonnasütéskor szoktam, a legvégére hagytam. Rá egy pohár jó pince-hűs szürkebarát és desszertnek ejtőzés a levegőn. Ez igen! Tovább...

Márton napi libasült, tejszínes vörös lencsével recept

A hagyományos libasült az én elképzelésem szerint került az asztalra. Természetesen akinek nem jön be az üde tejszínes kíséret, az készítsen hozzá tört krumplit és párolt káposztát. A lényeg úgyis változatlan marad. Tovább...

Betyár batyu recept

Úgy gondolom nem kérdés, hogy mennyire fontos szem előtt tartani a magyaros ízeket. Elfogultság nélkül mondhatom az egyik legkreatívabb konyha a miénk. Újabban azon töröm a fejem, hogyan tudnám a régi ízeket másképpen az asztalra varázsolni. Elkezdtem szétbontani hozzávalókra a tradicionális ételeket és más sorrendben összerakni. Így lett a töltött káposztából Betyár batyu! Tovább...

Borász lepénye recept

A 2010-es időjárás egyáltalán nem kedvezett a magyar boroknak. Rossz volt az időjárás, kevés volt a termés. Ennek ellenére születtek szép borok. Én a száraz gyümölcsös borokat szeretem, és kis mértékben az édes borokból is kortyolgatok néha. A bor olyan, mint egy zenemű. Ha értő művész komponálja, még a szőlődombon fúvó szél hangját is meghallhatjuk. Tovább...

Töltött paprika - Újratöltve! recept

A Betyár batyunál már említettem, hogy folyamatosan foglalkoztat a tradicionális ízek újraértelmezése. Mai alanyom a Töltött paprika. Mivel is állunk szemben? Rizses húsos töltelék TV paprikában, főtt burgonyával és paradicsomszósszal. Szétszedtem elemeire és újra összeraktam, hogy egy teljesen új megközelítésből tálaljam a régi ízeket. Azt hiszem, jól sikerült! Tovább...

Csáky rostélyos recept átirat

A Csáky rostélyos egy elfeledett magyar étel, amit időnként jó lenne viszont látni az étlapokon. Amíg erre várunk, én újra gondoltam ezt a régi receptet. A rostélyos szó hallatán nem kell arra gondolnunk, hogy ez egy drága ebéd lesz. Erről szó sincs! Tovább...

Lovagi tyúk lakoma csipkével és csicsókával recept

A házityúk húsa remek alternatívája a kacsának és a libának. Kevesebb zsírt tartalmaz és combosabb, mint a „bolti” csirke. A házityúk azért is jobb, mert nem 32 napos korában vágják le, tehát tovább élt az átlagnál. Sokkal táplálóbb hús. Elkészítési módja ugyanaz, de jóval olcsóbb. A hentesnél nagyjából 600-700 forintért kapunk egy kiló szép combot. Tovább...

Húsvéti sonka csoda recept

Jók a képek és jó volt az ötlet, itt az ideje a kóstolásnak. Érzem a tokaji illatát, kicsit forralt boros. A kellemesen csípős lekváros máz alatt sült sonka annyira ízgazdag, hogy egyszerre érzek csípőset, édeset, füstöset és sonkásat…? Mindegy, minden eltűnt a tányérról és teljesen kitisztították a fejemet az ízek. Igazán jól esik majd egy kis séta a napsütésben. De előtte…kérek még! Tovább...

Tojásos lecsós paprikás csirke recept

Az Új magyaros ételek következő kihívásában a paprikás csirkét szedtem elemeire. 3 verziót is kigondoltam, de végül ez lett a befutó. A rovat célja, hogy szem előtt tartsuk a régi magyar ízeket, olykor-olykor újakat találjunk ki, és tovább adva a felnövekvő generációnak, ápoljuk a magyar konyha ékköveit. Emellett a változatosságról szóló alapelvemet hangsúlyozom, hogy ha valamit ununk, cseréljük le és folyamatosan újítsuk recepttárunkat. Megéri! Tovább...

Király ponty recept

Sokan úgy közelítenek a ponty felé, hogy „jaj nem szeretem, mert pocsolya ízű”. A frissen kifogott pontyokat 2-3 napig ivóvíz minőségű vízben kell úsztatni, hogy az előbb említett érzés ne következhessen be. Hál’ Istennek ezzel már nem kell törődnünk, mert egyre jobb halárusok vannak már. A recept egy 24 órán át pácolt pontyból készült, ami pompás szaftot és finom magyaros köretet kapott. És miért király ponty? Mert az! Tovább...

Házi ponty ravioli recept - Dorozsmai ponty átirat

Tehát,  ma a Pontypaprikás dorozsmai módon nevű aranyétel hozzávalóiból alkotok valami újat. Szeretem a különböző töltött tésztákat, ezért arra gondoltam, hogy raviolivá alakítom át az eredeti receptet. Tovább...

2011. május 20., péntek

Kikapcsolódás, a világ legjobb vidámparkjaiban

Itt a nyár, és legtöbbünk már eldöntötte hol nyaral. Minden évben alig várom, hogy elmehessek idegen tájakra, megismerhessek új helyeket, embereket, városokat, építményeket. Kedvenceim a vidámparkok, strandok, tengerpartok.
Európa legjobb vízi vidámparkjai, ésEurópa legjobb hullámvasútjai után ezúttal a világ 10 legjobb vidámparkját láthatjátok.
A világ 10 legjobb vidámparkja:
1. Port Aventura, Tarragona, Spanyolország 
A híres spanyolországi vidámpark  Barcelonától 1 órára található, a katalán városból vonattal is el lehet jutni a Port Aventurára. A fantasztikus vidámpark számos élményt tartogat. Itt található a Furius Baco,Európa leggyorsabb hullámvasútja, és a Dragon Kahn, Európa első hullámvasútja, amely nyolc fordulatot tesz meg. A számos izgalmas játék közül még mindenképp megemlitendő a Hurakan Condor, ahol 88 méter magasból élhető át a szabadesés élménye. Az 1995-ben megnyilt hatalmas vidámpark különböző világokra van osztva, amelyek a világ kontinenseit szimbolizálják, és amelyeket vasút köt össze. A vidámpark bejárása, ha sok játékot ki akarunk próbálni, még így is több napot vehet igénybe.
Port Aventura, Dragon Kahn
Port Aventura, Dragon Kahn kép: Miracle Mark
2. Universal Studios / Island of Adventure, Orlando, Florida, USA
A fantasztikus játékok mellett az 1999-ben nyílt parkban különböző természeti katasztrófákat is át lehet élni: pl. tornádót, vagy egy Richter-skála szerinti 8,3-as erősségű földrengést. A különböző listákon az orlandói Universal Studios két második helyet is szerzett.
Universal Studios, Island of Adverture, Orlando, Florida
Island of Adventure fotó: Chris J
3. Busch Gardens, Williamsburg / Europe, Virginia, USA 
Négy listán is szerepelt a Busch Gardens, ennél csak a Port Aventura szerepelt jobban, amelyet 5 listán is megemlítettek. A világ egyik legszebb és legjobb vidámparkjának tartott Busch Gardens a világ egyik legnagyobb hullámvasút-gyűjteményét kínálja. Europe neve a vidámpark európai témájára utal.
Busch Gardens Europe, Williamsburg
3. Six Flags Magic Mountain, Valencia, California, USA . Az 1971-ben nyílt vidámparkban megtalálható Amerika nyugati partjának legmagasabb, és leggyorsabb favázas hullámvasútja, a Colossus. A vidámpark látogatói azonban a Goliath hullámvasútját tartják a mindegyiket felülmúlónak, a hullámvasutak hullámvasútjának, amely a világ egyik leggyorsabb hullámvasútjának is számít. Ezen megtapasztalható a zéró-gravitáció élménye is.

Six Flags Magic Mountain
Six Flags Magic Mountain Kép: yorvik
5. EurodisneyPárizstól 32 km-re, Franciaország.
Az európai Disneyland 3 listán is szerepelt, legjobb helyezése egy 2. További információ róla aPárizsi útikalauzunkban.
Eurodisney, Párizs
Eurodisney, Párizs kép: Capitrueno
6. Blackpool Pleasure Beach, Blackpool, Anglia 16 pont
A blackpooli vidámpark  Kb. 1 és negyed óra utazásra található Manchestertől nyugatra. 1896-os megnyitása óta töretlen népszerűségnek örvend. Legbrutálisabb attrakciójának a nagysebességű, Valhalla nevű vízi játékot tartják, amely 3 percen át teljes sötétségben, nagy sebességgel száguld, és extrém hőmérsékletingadozások színesítik az élményt.
Blackpool Pleasure Beach
Blackpool Pleasure Beach kép: yorvik
7. Cedar Point, Sandusky, Ohio, USA 
Cedar Point
Cedar Point kép: mutantlog
7. Walt Disney World, Florida, USA 
Walt Disney World, Florida
Walt Disney World kép: Damgaard
7. Disneyland, California, USA 
Disneyland, California
Disneyland, California fotó: jrayfarm1980
10. Europa Park, Rust, Németország
 A svájci, és francia határhoz egyaránt közel található, 1975-ben megnyílt vidámpark fő attrakciója talán Európa legnagyobb hullámvasútja, a Silverstar, de ezen kívül is számos fantasztikus, és minőségi attrakció található itt. Az Europa Park a párizsi Disneyland után Európa 2. legnépszerűbb vidámparkjának számít. A vidámpark attrakció, ahogy neve sugallja, Európa országai köré épülnek, a különböző játékokat úgy alakították ki, hogy Európa országaira emlékeztessenek.
Europa Park
Europa Park kép: London calling

2011. május 19., csütörtök

Fitt élet

5 hatásos gyakorlat a lapos hasért 
 
Hasizmunk az az izomcsoport, amelyen kellő energia-befektetéssel a legrövidebb idő alatt lehet látványos változást elérni. Az alább következő hasizomgyakorlatokkal pár hét alatt laposabb, feszesebb hasat varázsolhatunk magunknak. 
A bemelegítéshez állva, felemelt karral nyújtóztassuk meg tagjainkat,
majd egyik kezünket tegyük csípőre, a másikkal pedig oldalra nyújtózkodva felváltva nyújtsuk meg mindkét oldalunk. Oldalra hajolva végezzünk mindkét oldalon 25-25 döntögetést. Ügyeljünk rá, hogy felsőtestünk egy vonalban maradjon alsótestünkkel, ne dőljön előre.
Első gyakorlat: ez a mozdulat a hastáncosok egyik alapgyakorlata a haránt hasizmok beizzítására. Álljunk egyenesen, lábunk vállszélességben, térdünk kissé behajlítva, fenekünket tartsuk összeszorítva, és húzzuk magunk alá. Alsótestünk innentől végig mozdulatlan marad. Most derekunkat toljuk el vízszintes irányban oldalra, de felsőtestünk maradjon továbbra is egy vonalban alsótestünkkel, mintha két üveglap közé állnánk. Koncentráljunk a hasizmunkra, feszítsük be, miközben mindkét oldalra kitoljuk derekunkat 25-25 ismétléssel.
Második gyakorlat: feküdjünk a hátunkra, kezünket tarkónkra téve emeljük fel fejünket. Egyik lábunkat nyújtsuk ki függőlegesen, a másik lábunkat húzzuk fel mellkasunkig, majd nyújtsuk ki, a földtől 20-30 centire. Ezt ismételjük meg ötvenszer, majd végezzük el a másik lábunkkal is.
Harmadik gyakorlat: a hátunkon fekszünk, egyik lábunkat függőlegesen kinyújtjuk, a másikat 20 centivel a föld fölött egyenesen nyújtva tartjuk. Felsőtestünkkel ebben a pozícióban végzünk 50 hasprést, majd lábat cserélünk.
Negyedik gyakorlat: mindkét talpunkat a földre helyezzük, és tarkóra tett kézzel végzünk 100 hasprést. A felsőtestnek nem kell sokat emelkednie, elegendő, ha pár centivel mozdul feljebb minden egyes kilégzéskor, de koncentráljunk erősen a hasizmok megfeszítésére.
Ötödik gyakorlat: Bal talpunk a földön, a másikat ráhelyezzük a bal térdünkre. Felsőtestünket a jobb térdünk irányába forgatva végzünk 25 hasprést, majd ugyanezt a gyakorlatot elvégezzük a másik oldalra is.
Nyújtás: hasunkra fordulunk, kifújva a levegőt, felsőtestünket a mellkasunk mellett lévő karunkkal feltoljuk, és pár másodpercig hagyjuk, hogy nyúljanak az izmok. Ismételjük meg még kétszer.


Az izmos feszes has titka 

Szinte minden nőnek kényes pontja a hasa. Ide rakódnak le legkönnyebben zsírpárnák, szülés után pedig különösen nehéz ezt a területet lapossá varázsolni. Ha rendszeresen megdolgoztatod hasizmaidat, sokat javíthatsz a helyzeten és újra csúcs formában lehetsz.
1. gyakorlat 
A legtöbb nőnek alkati adottságai miatt hasának alsó szakaszáról a legnehezebb lefaragnia a fölösleget. A dolog azonban nem reménytelen. Megfelelő gyakorlatokkal keményen megdolgoztathatjuk ezt a részt. Feküdjünk hanyatt, egymás mellett kinyújtott lábunkat pedig emeljük a levegőbe. Mindkét kezünket helyezzük a fenekünk alá. Ez a póz megakadályozza, hogy derekunk elemelkedjen a talajtól és csökkenjen a mozgás hatékonysága. Páros lábunkat nyújtva engedjük le, majd újra emeljük fel. Ismételjük a mozdulatsort harminckétszer.


2. gyakorlat 
A vállemelésnél sokat nyom a latban a helyes végrehajtás. Fejünket előre-hátra billegtetve hasizmunk aligha erősödik, legfeljebb a nyakunk fájdul meg. Ügyeljünk arra, hogy a gyakorlat közben tekintetünket a plafonra szegezzük. Könyökünket feszítsük hátra, és igyekezzünk a lapockánkat is elemelni a talajtól. Közben a lábunkat tartsuk laza terpeszben, csípőnket szorítsuk a talajhoz. Ismételjük a feladatot harminckétszer.



3. gyakorlat 
Ez a feladat a derék karcsúsítására szolgál. Feküdjünk az oldalunkra, térdünket húzzuk fel. Alul lévő karunkat nyújtsuk ki, másik kezünket tegyük tarkóra. Emeljük meg felsőtestünket úgy, hogy alul lévő vállunk is elmozduljon a talajról. Igyekezzünk, hogy megtartsuk a kiinduló helyzetet. Harminckétszer ismételjük meg.
 


2011. május 18., szerda

Arany kolloid és szépségápolás

Manapság nagyon elterjedt a nemesfémek gyógyászatban, és szépségápolásban való használata. Az Avon cég is piacra dobott ezüst, arany, és akár platinát tartalmazó arckrémet is minden korosztály számára. Nos szeretnétek megtudni, milyen gyógyhatásuk van a nemesfémeknek? 

arany oldat

    Arany oldat

    (Aranykolloid)

    Hallgassa meg!Részlet Stráhl Ferenc előadásából: (3:18)



Az Arany Oldat könnyen felszívódó, mikroszkópikus arany részecskéket tartalmaz, amelyek sejtregeneráló és bőrfeszesítő hatásuknál fogva bársonyossá, puhává teszi a bőrt, mely fiatalos, ragyogó kinézetet kap.
Az UMO Japán kozmetikai óriás aranyterápiáját mára az egész világon alkalmazzák. A megfiatalító álarc tiszta, 24 karátos aranylemezek felhasználásával készül.
Tudományos kutatások igazolták, hogy az arany elősegíti az oxigénatomok gyors behatolását a bőrbe, magasabb szintre emelve annak sejtfunkcióit.
Japánban egy ilyen kezelés két évvel ezelőtt
30 000 jenbe került. Nos, akinek soknak tűnik ez az ár, kipróbálhat egy kiegyensúlyozottabb megoldást... egyéb előnyei is származhatnak belőle...
bőrfeszesítő
  

"...tisztában kell lenni, hogy az aranykolloid gyorsítja az agysejtek ingerületátvivő képességét. Ez a fő hatása. 
...Az aranykolloid hatásának tulajdonképpen mi a lényege? Az a lényege, hogy idegen fehérjék szaporodnak fel az idegsejtek közötti kapcsolatokban, az úgynevezett szinapszisokban, amelyek lassítják az ingerületátvivő anyagot, ez okozza az időskori elbutulást, az Alzheimer kórt, a Parkinson kórt...
... tisztítják a szinapszisok közötti rést, ezáltal teszik lehetővé az Alzheimer kór megelőzését, a Parkinson kór megelőzését, és a betegek állapotának a javítását. E két betegség ma még nem gyógyítható, mindkettő progresszív, ugyanakkor kizárólag az aranykolloid az, ami némi befolyással van az Alzheimer lefolyására, lassítja annak a progresszióját.
Most nézzük meg az aranykolloidok hatását: idegnyugtató hatása van, oldja a stresszt, ...
... emellett csökkenti az izületi panaszokat - régóta ismert ez a hatása egyébként - védi a szívet, elsősorban az által, hogy csökkenti a szívnek a terhelését és fokozza a vérellátását, fokozza a libidót, enyhíti az álmatlanságot, fokozza a szellemi teljesítőképességet. Kérem, ez a világ első számú szaklapjában, a New England Jourlal of Medicine-ben lemérték a szellemi teljesítőképességet közönséges IQ teszttel aranykolloid szedése előtt és utána is, s óriási különbségek voltak a teljesítőképességben...

Az aranykolloid oldat izületi gyulladások esetén hatásosan csökkenti a fájdalmakat, csillapítja a duzzanatot, javítja az ízületek mozgását.

Csökkenti a stressz káros hatásait, javítja az agyműködést és megújítja az idegrendszert.
Fogyasztásakor a depresszió, a búskomorság, a levertség, a szorongás, a félelmek oldódnak és a betegek kellemes közérzetről számolnak be.

Az aranykolloid növeli az elme élességét és a koncentráló képességet. Hatásosnak találták a figyelemhiány és a hiperaktivitás kezelésére.
A szívre kiegyensúlyozó és harmonizáló hatással van, szabályozza a szívritmust, serkenti a vérkeringést, optimalizálja a testhőmérsékletet. Eredményesen használják alkohol, nikotin, koffein és szénhidrátfüggőség csökkentésére. Asztmás betegeknél enyhíti a tüneteket. Gyógyszerekkel nem lép kölcsönhatásba, és nem befolyásolja hatásukat. A jó minőségű kolloidális aranyoldatnak soha semmilyen mellékhatását nem tapasztalták.

2011. május 17., kedd

Vírusfertőzés ellen ezüst kolloid javasolt

Ezüst kolloid használata javasolt:

A kolloidális ezüst oldat gyakorlatilag az összes testfelszínen lévő, illetve a test belsejében megbúvó fertőzések, gyulladások esetén. Alkalmazható torokgyulladás, nyelvgyulladás, szájnyálkahártya gyulladás és sérülés, fogínypanaszok, fogszuvasodás, légzőszervi és orrüregi fertőzések, influenza, tüdőgyulladás, fülgyulladás, szemgyulladás, kötőhártyagyulladás, gyomorfekély, bélpanaszok és candida fertőzés kezelésére. Használatával kivédhető többek között a láb, a köröm, a körömágy, a fül, a hónalj, a hüvely és egyéb testrészek gombásodása. A fejbőrbe maszírozva segít megszüntetni a korpásodást, és a fejbőr viszketését.
Beszámolók szerint hatásosnak bizonyult az AIDS, őzkullancs okozta Lyme-kór, agyhártyagyulladás, nyirokérgyulladás, ízületi gyulladás esetében is. Az allergia és szénanátha esetén gyorsan megszünteti a megfázásos jellegű tüneteket, a szemviszketést percek alatt elmúlasztja. Felülfertőződés nélkül orvosolja az égési sérüléseket, vágott sebeket, horzsolásokat. Napégésre, pattanásos bőr kezelésére fantasztikus.
Egy neves Magyar belgyógyász, Dr. Elek Csaba néhány HPV vírussal fertőzött páciensét laboreredményekkel dokumentáltan, kigyógyította ebből a vírusfertőzésből, mégpedig ezüstkolloid alkalmazásával.
A méhnyakrák világviszonylatban és Magyarországon is a mellrák után a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében. A HPV (humán papillómavírus) felelős érte. És bár kezelik, igazából nincs hatásos gyógymód ellene.
A TV2 2 Testőr című műsorának felvétele. Az eredeti megtekinthető a TV2 oldalán (2008.12.21)
Ezüst oldat adagolása:
Konkrét egészségügyi panaszokra naponta 3x1 teáskanál, egészségmegóvó jelleggel naponta 1 teáskanál. Célszerű lenyelés előtt szájban tartani, mert a nyelv alatti és szájüregi nyálkahártyán keresztül leghatékonyabb a felszívódása. Mikor már nem tartható, le kell nyelni. Fémmel hosszabb időn át nem érintkezhet, de fémkanállal nyugodtan beszedhető.

Fémérzékenységben szenvedők az esetleges allergiás tünetek miatt ne fogyasszanak ezüst kolloidot. Hosszantartó (6 hónapnál több), folyamatos fogyasztását nem javasolják.
Amennyiben valami oknál fogva mégis erre lenne szükség, célszerű probiotikumokat tartalmazó táplálékot (pl. mikrorostos Gél) is fogyasztani a bélflóra védelmében.

Gyógyszerekkel nem lép kölcsönhatásba, hatásukat nem befolyásolja.

Ezüst kolloid gyerekeknek: A jó minőségű ezüst kolloid oldat előírásoknak megfelelő alkalmazása számukra sem jelent semmiféle veszélyt. Ennek ellenére, a 3 év alatti korú gyermekek és áldott állapotban lévő kismamák inkább ne alkalmazzák.

2011. május 16., hétfő

Az almaecet gyógyhatásai


Az almaecet ősi csodaszer – megkönnyíti a fogyást, csökkenti az étvágyat, tisztítja a szervezetet és felpörgeti az anyagcserét.

Nem hiába mondják, hogy az almaecet az egyik legjobb természetes zsírégető! Ezért is használja számos fogyókúra az almaecetet a fogyás és zsírégetés elősegítésében.
Az almaecet hatása – természetes zsírégető
• Az almaecet gyorsítja az anyagcserét, így a fogyáson kívül javítja mind a fizikai (vérkeringés, végtagok vérellátottsága), mind a szellemi állapotot (koncentráció, szellemi vitalitás).
• Serkenti az emésztést, és részt vesz a szervezet zsírbontó folyamataiban.
• Baktériumölő hatása tisztítja a szervezetet, amitől egészségesebb lesz a bőrünk, hajunk.
• Felélénkíti a sejtlégzést, és csökkenti az idő előtti öregedési tüneteket.
• Elpusztítja a bélfalon lévő baktériumokat, amelyek emésztési zavarokat, felfúvódást vagy székrekedést okozhatnak.
Almaecet kúra – Almaecet fogyókúra – Fogyás almaecettel
Az étkezés előtt fogyasztott almaecet érezhetően csökkenti az étvágyat. E mellett az almaecet fontos ásványi anyagokkal látja el a szervezetet, és hosszú távon folyamatos súlyvesztést biztosít.
Az almaecet fogyókúra elkezdésénél érdemes odafigyelni arra, hogy milyen almaecetet használunk. Az almaecet legtisztább forrása bioboltokban kapható. A bio-almaecet nemcsak egészségesebb, de íze is sokkal kellemesebb, mint a sima almaeceté.
Az almaecet fogyókúra lehet pár napos, több hetes vagy akár több hónapos is. Érdemes néhány napos almaecet kúrával kezdeni, hogy szervezeted jobban hozzászokjon a változáshoz.

Almaecet fogyókúra:

Tegyél egy evőkanál almaecetet egy pohár vízbe. Igyál egy pohár almaecetes vizet reggel (éhgyomorra) és délben (étkezés előtt kb. 15 perccel), valamint este (lefekvés előtt).
Az almaecetet tiszta vízbe keverve fogyaszd, és ne használj hozzá semmilyen édesítőt!
Ha az almaecet fogyókúra alatt jobban oda tudsz figyelni az étkezésedre és a testmozgásra is, az eredmény még látványosabb lesz!
Almaecet kapszula
Mivel előfordulhat, hogy valaki nem szívesen iszik almaecetes vizet, az almaecet fogyasztása kapszula formában is megoldható. Noha az almaecet kapszula költségesebb megoldás, sokszor kellemesebbé és egyszerűbbé teszi az almaecet alkalmazását.
Az almaecet hatása – Az almaecet savasít vagy lúgosít?
Érdekes kérdés, hogy vajon az almaecet, melynek már a nevében is benne van, hogy ‘ecet’, vagyis csak savas lehet, valójában hogyan befolyásolja sav-bázis egyensúlyunkat, és milyen hatást vált ki az emésztést követően?
Az almaecet – ahogy a citrom is – savas kémhatású. Fogyasztásuk mégis lúgosítja a szervezetet, mert a bennük lévő kémiai elemek segítik a lúgok termelődését, vagy másik oldalról nézve fokozzák a savak lebomlását. Fontos viszont, hogy az almaecetet éhgyomorra vagy üres gyomorra igyuk, hogy ne keveredjen más összetevőkkel, s így megtartsa lúgosító hatását.
Háttérinformáció – Hogyan készül az almaecet?
“Egyél meg naponta egy almát, és megőrzöd egészséged!” – állítja egy régi mondás. Noha lehet, hogy a mai kémiai világban ehhez egy almánál többre van szükség, nem tagadható, hogy az almában számos értékes vitamin (A vitamin, C vitamin, kalcium, kálium, vas), továbbá különböző enzimek és rostanyagok is megtalálhatóak.
Erjedés során, az almalében található cukor először alkohollá, majd azt követően ecetsavvá alakul át. (Az állatok például azért eszik a lehullott erjedt gyümölcsöt, mert az erjedt gyümölcsben már elpusztultak a baktériumok és kórokozók, s így meg tudják védeni szervezetüket a fertőzésektől.)
Az almaecet értékes tulajdonságát az ecet baktérium- és kórokozóölő és az alma egyedi kombinációjának köszönheti. Így más ecetsavval szemben, az almaecet számos zsírbontó és fogyasztó tulajdonsággal rendelkezik! (Serkenti az anyagcserét, vérkeringést és az emésztést. Belülről tisztítja a szervezetet, csökkenti a koleszterinszintet, fokozza a bélműködést, és elősegíti a salakanyagok távozását.)

2011. május 15., vasárnap

Hogyan védjük egészségünk?

Oldalamon szeretném bemutatni, hogyan tudunk egészséges életmódot folytatni. Azért választottam ezt a témát mivel napjainkban túl elfoglaltak vagyunk és nem jut elég időnk az egészségünkre ügyelni. 


A világon elsők között vagyunk a szív-és érrendszeri, a daganatos betegségek és a cukorbetegség tekintetében. A tünetek az esetek túlnyomó többségében a hibás életmódra vezethetőek vissza.

Ezeknek az információknak a birtokában mi magunk tehetünk a legtöbbet az egészségünk megőrzésében.
Néhány alapelv:

TÁPLÁLKOZÁS  

A k�vetkez� k�p nem jelen�thet� meg, mert hib�kat tartalmaz: �http://www.tutitippek.hu/blog/pics_up/meregtelenitok.jpg�.

Normális táplálkozási szokások esetében ételeink mintegy 40 féle életfontosságú összetevőt tartalmaznak: tápanyagok, aminosavak, zsírsavak, vitaminok, ásványi sók és nyomelemek.
Ezen összetevők hiánya vagy túlzott bevitele felbontja a szervezet egyensúly értékeit és hosszabb idő után akár egészségkárosodással is járhat. Mai rohanó világunkban ritka az az ember akinek van ideje, türelme étrendjét oly módon összeállítani, hogy az a normális táplálkozásnak, a szükséges vitamin, ásványi anyag mennyiségnek akár a közelébe is érjen. 

Egészséges tápálkozás alapja:teljes értkű, természetes táplálék, amely rostban gazdag, zsírban szegény, és koleszterinmentes.



TESTMOZGÁS



A k�vetkez� k�p nem jelen�thet� meg, mert hib�kat tartalmaz: �http://www.helloinfo.hu/img/upload/200507/dieta_fogyibajok_divat_az_ehezes_futo_lany_bigfoto.jpg�.



A rendszeres mozgás az egészséges életmód egyik meghatározója. Ezáltal kondicionáljuk testünket, karbantartjuk, erősítjük izmainkat és lazítjuk izületeinket. Amellett, hogy az egyik leghatékonyabb betegégmegelőző "orvosság", javítja életminőségünket és közérzetünket. 

Igen hatékony a sok testi és lelki betegség leküzdésében, erősíti az immunrendszert, javítja a vérkeringést, és csökkenti a stresszt.


Vízfogyasztás: Testünk tömegének 65-70%-át víz alkotja. Minden szervünknek szüksége van elegendő vízre ahhoz, hogy megfelelően működhessen.

Napfény: Az erős csontozat kialakulásához nélkülönözhetetlen, 15 perces napozás amely  biztosítja a napi D-vitamin szükségletet.
Mértékletesség: Kerüljük azt, ami ártalmas, és mértékletesen használjuk azt, ami jó.
Levegő: A tiszta és friss levegő segíti a szervezetet a betegségek elleni küzdelemben, és mellyel  jó oxigénellátást biztosítunk testünk sejtjei számára.
Pihenés: Növeli a teljesítőképességünket és a betegségekkel szembeni ellenállóképességet.
Szervezetünk védekező rendszere az immunrendszer.


Mitől gyengül le az immunrendszer?
Helytelen étrend, élelmiszerekben található káros anyagok, mérgek elsavasodás, gombásodás, a környezetszennyezés, és az elektroszmog legyengítik immunrendszerünket. Védekezést a felsorolt káros hatások ellen éppen immunrendszerünknek kellene adnia. Védekező rendszerünk túlterhelés ellen túlreagálással, felgyorsult működéssel küzd. Ilyenkor alakulnak ki gyulladások. Amikor már feladta immunrendszerünk a hiábavaló küzdelmet, ezt pangással illetve egyes szerveink működési renyheségével mutatja meg.
További kedvezőtlen behatások is szerepet játszanak: pl. stressz, lelkifeszültség, félelemingereltség, melyek a vegetatív idegrendszeren és a hormonmirigyeken keresztül hatnak gyengítően az immunrendszerre.
Az immunrendszer meggyengülésének legfontosabb okai
Az immunrendszer meggyengülésében számos ok játszik szerepet. Ilyenek a hosszú ideig tartó túlzott stresszterhelés, a gyakori erős napártalom (UV sugárzás), krónikus gyulladások, anyagcsere betegségek (cukorbetegség, májbetegség), nagyobb műtétek, tartós antibiotikum-kezelés, daganatellenes készítmények szedése, sugárterápia.
Egyre jobban terhelik az emberi immunrendszert a megnövekedett káros környezeti behatások:
- az élelmiszerekben alkalmazott vegyi anyagok,
- a mérgezett levegő és talaj, ivóvíz,
- valamint a radioaktív sugárzás.

Jelzések, amelyekre oda kell figyelni!
A legyengült immunrendszer jelei lehetnek a felső légutak gyakori megbetegedései, a herpesz és gombás betegségek.
Ha valaki mindenfajta óvintézkedés ellenére hosszú ideig megfázásos beteg, sebei lassan gyógyulnak, vagy megbetegedéseiből lassan gyógyul fel, az immunrendszerének meggyengülését jelzi.
Professzor Dr. Török Szilveszter az „Allergiapajzs, avagy az immunrendszer bástyái” című munkájában felteszi a kérdést, hogy miről ismerhetjük meg az immunrendszer zavarait.
Gyakori vagy három hétnél tovább tartó meghűlések, aknék. (pattanások, mitesszerek), tályogok, ciszták, hegek képződésével járó bőrgyulladások, herpeszek, sömörök, szemölcsök (pa-pillák) ezek a megtűrt vírusfertőzések jelei, egyúttal a legyengült immunrendszeré is. Immunszünet, ha 40 év után hirtelen elmaradnak a lázzal, gyulladással járó akut megbetegedések, a védelmi rendszer kimerült.

Immunrendszerünk legyengülhet a fogyókurázással is. Ki ne szeretne csinos, tőkéletes alakkal rendelkezni? De, sajnos a nem megfelelő fogyókúra komoly problémákat okozhat.

A fogyókúra zsíros dolgai

Fogyókúra a testzsír lerakódások ellen!A kutatók szerint a zsír anyagcseréjét olyan ősi biológiai visszajelző mechanizmusok szabályozzák, amelyek segítenek az embernek túlélni olyan extrém körülményeket, mint az éhezés, a hideg, vagy a hosszú és intenzív fizikai megpróbáltatások.
A szervezetben kétféle zsírszövet létezik, a bőr alatti zsír és a szervezeten belüli, zsigeri zsír. A bőr alatt tárolt zsír általában ellenállóbb a fogyókúra megpróbáltatásainak, mint a zsigeri zsír. Azonban ez a két típus kiegyensúlyozza egymás leépítését.
Minél több zsigeri zsírt tárol a szervezetünk, az annál több zsírsavat bocsát ki, és így annál ellenállóbb lesz a bőr alatti zsírunk is. Ezért alakulhatnak ki az úgynevezett makacs zsírpárnák, amelyek rendíthetetlenül ellenállnak a fogyókúra zsírégetésének. Ezért fontos tisztában lennie azzal, hogy a fogyókúra által először a zsigeri zsír mennyisége fog csökkeni, még mielőtt bármi változás látszódhatna a szembetűnő zsírpárnákban.

Centik és kilók

A fogyókúra eredményét centiméterekben mérje!Az eredmények értékelésekor minden esetben tartsuk szem előtt, hogy a zsírszövet és a sejt közötti állomány egységnyi térfogatra vetítve lényegesen könnyebb, mint az izomszövet.
Ez tehát gyakran azt jelenti, hogy bár a test látványosan átalakul, de eleinte mégsem mozdul ki jelentősen a mérleg nyelve.
Ezért ha a fogyást nyomon szeretnénk követni, akkor inkább a centimétereket figyeljük, ne a kilógrammokat!

Testzsír-raktár

Fogyókúra a formásabb párnákértAz üldözött testzsír nem az ellenségünk! A zsír-anyagcsere biológiai alapelvei szerint a zsírszövet nem véletlenül alakult ki.
Az emberi test egy szabályozó mechanizmus részeként tárol el, vagy épít le zsírt. Ennek a mechanizmusnak az a feladata, hogy megóvja a szervezetet a felesleges mérgektől, valamint, hogy megőrizze az inzulin érzékenységét és az ösztrogén mennyiségét.
A testzsír tehát szervezetünk kétségbeesett kísérlete arra, hogy megóvja magát a mérgektől, és a lelassult anyagcsere miatt a nyakán maradt mindenféle hordaléktól. Így testünk nélkülözhetetlen önvédelmi mechanizmusának eredményeként a testzsír az életünk része. Persze azért ki ne szeretné, ha kevesebb lenne belőle...
A zsírraktárak leépítése biológiailag egyszerűen megoldható azáltal, hogy megszüntetjük azokat az anyagcsere-problémákat, amelyek a lerakódást okozzák.

Nagytakarítás


A fogyókúra optimális segítője a Mexikói fügekaktuszA fogyókúra első lépése mindig a méregtelenítés, ami már önmagában is súlyvesztést eredményez. Rendkívül sok módszer létezik, a lé-böjt kúráktól kezdve a speciális diétákig.
A természetben előfordul egy kivételes növény, amely nem csak a szervezetet méregteleníti, hanem a kötőszöveteket is. Mivel megszabadít a narancsbőrtől, elsősorban a hölgyek kedvence.
A Nopal, a mexikói fügekaktusz, amely gazdag rosttartalma által természetes úton csökkenti a testsúlyt, miközben tápanyagok széles skálájával látja el a szervezetét.
Folyamatos fogyasztásával rendkívül jól karbantartható az emésztőrendszer, és biztosított a szükséges mennyiségű ballasztanyag fogyasztása. A fügekaktusz egy kíméletes, de hatékony fegyver, amely elsősorban a méregtelenítést és a zsigeri-zsírok leépítését szolgálja. Azoknak ajánlott, akiknek bőven van mitől megválniuk.

Elsavasodás

A klasszikus értelembe vett fogyókúra gyakran nem segít! A lúgosítás viszont mindig eredményre vezet!Főleg az idősebbekre jellemző, hogy a kialakult túlsúly nem is az elhatalmasodott zsírpárnáknak köszönhető.
Sokan nem is tudják, de azok az ételek, amelyek savasítják a szervezetünket, rendkívül sokat árthatnak az egészségünknek és a túlsúlyunknak is. A savasodás korunk jellemző problémája, amely nagyon sok betegség, többek között a cukorbetegség, a csontritkulás, a különféle gombák elszaporodása, a kopaszodás és a szívinfarktus kialakulásáért is felelőssé tehető.
Az elsavasodás ellen a szervezet azonban kompenzációval védekezik, és a méreganyagok semlegesítésére vizet tart vissza a sejt közötti állományban. Ennek a kompenzációs folyamatnak köszönhető a sós-kocsonya jellegű elhízás, az ödémás elváltozások és a narancsbőr is.
Ha lúgosítani szeretnénk, akkor fogyasszunk sok gyümölcsöt, nyers zöldséget, természetes és cukormentes gyümölcs-, illetve zöldség leveket. Javasolt a sötétzöld alga, a zöldárpa, a búzafű és a lucerna fogyasztása is. Ahogy a szervezet veszít a savasságából, csökkenni fog a felesleges folyadék visszatartás, és ezzel együtt csökkenni fog a testsúly is.

Ne savasodj, tovább Élsz! 

Hajhullás, pattanások, lábizzadás, állandó kimerültség, hátfájás, ingerlékenység, cellulit, túlsúly, fogszuvasodás és szájszag, izületi problémák, csontritkulás, allergia, szívinfarktus és daganatos megbetegedések...Hogy csak néhányat említsünk azokból a problémákból, amelyekért szervezetünk elsavasodása okolható! Miközben a modern táplálkozási szokások miatt szinte mindenki az elsavasodás tüneteitől szenved.


Sav-bázis egyensúly
Táplálékaink savasítanak és savtalanítanak is!Az egyensúly helyreállításához először is meg kell értenünk a szervezet sav-bázis háztartásának szabályait. A folyamat lényegét tekintve nagyon egyszerű.
Az anyagcsere folyamatok következtében a testben folyamatosan savak keletkeznek, amelyekre szükségünk van az emésztéshez, az égési folyamatokhoz és az energiatermeléshez.
A savak csak akkor károsak, ha túl sok marad vissza belőlük. Ilyenkor a test a felesleget a táplálékokból származó bázisokkal próbálja meg semlegesíteni. Ha nem táplálkozunk megfelelően, akkor a szervezet nem kapja meg a szükséges mennyiségű bázisokat. Ezek hiányában pedig az ásványianyag készletek kifosztásával köti meg a felesleges savakat a kötőszövetben.
Mindennemű víz-, gyümölcs- és ivóléböjt, tisztító vagy méregtelenítőkúra arra irányul, hogy ezektől a lekötött salakanyagoktól megszabadítsuk a szervezetet, és visszapótoljuk a hiányzó ásványokat.


Mikroorganizmusok, savas környezet, betegségek
Az elsavasodás kedvező táptalajt nyújt az élősködőknek!Az elsavasodás kettős veszélyt jelent az egészségünkre. Egyrészt a savak közömbösítése felesleges terhet ró az immunrendszerünkre, aminek így csökken a hatékonysága.
Másrészt a szervezetünkben található mikroorganizmusok, vírusok, baktériumok és gombák savas környezetben szaporodásnak indulnak, és anyagcseretermékeikkel még savasabb környezetet teremtenek.
Olyan folyamat ez, amely kellemetlen tüneteket és betegségeket egyaránt okozhat, az elsavasodás mértékétől függően. A folyamat azonban bármikor megfordítható! Mivel azonban a savak bent keletkeznek, a bázisokat pedig kívülről vesszük fel, a kívánt egyensúlyt a táplálkozásunkkal bevitt bázistöbblettel visszanyerhetjük.


Indikátorpapír
Sav-bázis egyensúly ellenőrzésére hasznájon indikátorpapírt!A szervezet sav-bázis egyensúlya nagyon jól nyomon követhető, így megállapítható az elsavasodás mértéke, és ellenőrizhető az életmódunk is.
A vér pH-ja viszonylag kiegyensúlyozott tartományban, 7,35 - 7,4 között mozog. Az elsavasodás nyomai még itt is jól láthatóak a sötétlátóteres élővércsepp analízissorán.
De  naprakész pH értéket kapunk a vizeletből is, hiszen az szinte pontosan tükrözi a szövetekben uralkodó helyzetet. Ez az érték azonban napon belül is sokat változhat, hiszen a salakanyagok kiválasztása folyamatosan zajlik.
A reggeli első mérés, még egyensúlyi szervezetben is, erősen savas eredményt hoz (5,2 - 5,4), mert az éjszakai pihenés során kiválasztott savak ilyenkor ürülnek ki. Ha a szervezet nincs elsavasodva, vagy elegendő mennyiségű bázis áll a rendelkezésére, akkor a délutáni és esti mérések már jobb eredményeket hoznak.Kitartó savtalanítás után végül tartósan elérik a kívánatos 7,0 - 7,4-es értéket.


Bázikus táplálkozás
Az elsavasodásunk nagyrészt helytelen táplálkozási szokásainknak köszönhető. 
Ez évek alatt több kilónyi ásványi anyagokkal megkötött salakanyagot jelenthet, melyre megoldást a bázikus táplálkozás, és a régről maradt sav-raktárak felszámolása jelent.
Bázikus hatású ételek a nyers és párolt zöldségek, a nem édes gyümölcsök, a túró, a barna rizs, a köles, a krumpli, a teljes kiőrlésű kenyerek, valamint a herba teák.
Míg savasít a húsok, a tojás, a zsíros- és kéksajtok, az édesség, a fehérliszt, a szénsavas üdítőitalok, a kávé, az alkohol, a tartósítószerek és az adalékanyagok.


Bázisok
Fogyasszon minél több bázikus hatású élelmiszert!A bázisok olyan szerves vagy szervetlen vegyületek, amelyek vizes oldatokban hidroxil- (OH-) ionokat adnak le, és ezzel bázikus reakciókat eredményeznek.
A legismertebb bázisok a kalcium, a káliummagnézium, a cink, a jód, a króm, a mangán, a molibdén, a réz, a szelén és a vas. Ezek az ásványi anyagok segítenek a felszabadított toxinok lekötésében és eltávolításában. Mivel a táplálkozással bevitt minden bázis a savak lekötésére kell, a szervezet teljesen kiüríti ásványi anyag készleteit.
Ezért a lúgosítás folyamatának igen fontos állomása az ásványianyag és nyomelem pótlás. Célszerű olyan komplex, kelát kötésű készítményt választani, mely a felsorolt nyomelemeket és ásványi anyagokat optimális arányban tartalmazza. 
A hosszú évek alatt lekötött sav-raktárak felszabadításában segíthet minden tisztító- vagy speciális savtalanító tea, a növényi készítmények közül pedig az alga, a virágpollen, a zöldárpalé, a búzacsíra és a préselt búzafűből vagy lucernából kivont klorofil.


Lépések az egyensúly felé
A savtalanítás több hónapig is eltarthat, de az eredmény mindenképp megéri!Amint sikerült a szabadon keringő savakat semlegesíteni, a szervezet elkezdi felszabadítani az elraktározott salakanyagokat. Feltöri a savraktárakat, és újra megtölti szabadon keringő salakanyagokkal az éppen kiürített területeket.
Ezzel együtt sajnos, gyakran a korábbi kellemetlen tünetek is visszatérnek. Az optimális egyensúlyt úgy érhetjük el, ha lépésről lépésre feltörjük és semlegesítjük a szervezet sav-raktárait, ezután pedig visszapótoljuk a savasodás során kiürült ásványi-anyagokat és nyomelemeket.
Ezen kívül nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy mindenféle savtalanításnál ügyelni kell a bőséges folyadékbevitelre, mert így tudjuk csak kimosni a feloldott savakat. Ha ez a folyadék maga is bázikus, tehát bővelkedik hidroxil- (OH-) ionokban, akkor azzal drámai eredményeket érhetünk el a savtalanításban. Ilyen bázikus folyadék az ionizált lúgos víz.

E tények tudatában, mi a véleményetek az egézséges életmód fontosságáról, és a fogyókúrázásról? Vajon hányan gondolunk szervezetünk működésére mikor fogyókúrázunk?